Leírás
Az Anita Garibaldi-sétány (Passeggiata Anita Garibaldi), amelyet a genovaiak egyszerűen csak nervi sétányként emlegetnek, majdnem két kilométer hosszú, gyalogos tengerparti sétaút a sziklapart fölött. A nervi kiskikötőtől a régi capolunghi kikötőig vezet, a láthatáron pedig a portofinói-félsziget rajzolódik ki.
Az út közvetlenül a sziklák fölött kanyarog, apró öblök és a kőbe vájt természetes medencék között, ahol nyáron fürödni is lehet, a part mentén kialakított kis lépcsőknek köszönhetően. Bárok, kávézók és kisebb strandok bújnak meg a sziklák között.
A legjellegzetesebb látnivaló a XVI. századi Gropallo-torony (Torre Gropallo), amelyet a kikötő fölötti kastéllyal együtt építettek, hogy megvédjék a partot Dragut kalózaitól. Szénatoronynak is hívták: a tetején veszély esetén nedves szénát égettek, hogy füstjelekkel figyelmeztessenek.
Az út mentén feltűnik a Marinella-épület is, a racionalista építészet egyik példája. A sétányról pedig egyenesen feljuthatsz a nervi parkokba (Parchi di Nervi), ahol évszázados fák, a nagy rózsakert és szürke mókusok várnak, amelyek már megszokták, hogy a látogatóktól földimogyorót kapnak.
Az éghajlat télen is enyhe, mert a Nervi mögötti dombok védik a partot. A sétány tiszta időben is szép, és akkor is, amikor fúj a szirokkó, a hullámok pedig habbá török a sziklákon.
Eredetileg halászok és földművesek ösvénye volt, amelyet a XIX. század első évtizedeitől használtak, hogy eljussanak a csónakjaikhoz és a tengerparti földjeikhez. 1862-ben Gaetano Gropallo márki, aki megvásárolta a tornyot, megépíttette az igazi sétányt.
Eleinte két részre szakadt, mert középen egy magánvilla telke feküdt. A második szakasz, Capolungóig, 1872-ben készült el. 1959 óta autók elől lezárták, és csak gyalogosan járható.
Neve többször is változott: eredetileg a Piemonti Hercegnő nevét viselte, 1944-ben Decima Flottiglia MAS lett, 1945-ben pedig a város Anita Garibaldiról nevezte el. Több filmben is feltűnik, például Nanni Moretti A vízilabdázó (Palombella rossa) című alkotásában.
Az út közvetlenül a sziklák fölött kanyarog, apró öblök és a kőbe vájt természetes medencék között, ahol nyáron fürödni is lehet, a part mentén kialakított kis lépcsőknek köszönhetően. Bárok, kávézók és kisebb strandok bújnak meg a sziklák között.
A legjellegzetesebb látnivaló a XVI. századi Gropallo-torony (Torre Gropallo), amelyet a kikötő fölötti kastéllyal együtt építettek, hogy megvédjék a partot Dragut kalózaitól. Szénatoronynak is hívták: a tetején veszély esetén nedves szénát égettek, hogy füstjelekkel figyelmeztessenek.
Az út mentén feltűnik a Marinella-épület is, a racionalista építészet egyik példája. A sétányról pedig egyenesen feljuthatsz a nervi parkokba (Parchi di Nervi), ahol évszázados fák, a nagy rózsakert és szürke mókusok várnak, amelyek már megszokták, hogy a látogatóktól földimogyorót kapnak.
Az éghajlat télen is enyhe, mert a Nervi mögötti dombok védik a partot. A sétány tiszta időben is szép, és akkor is, amikor fúj a szirokkó, a hullámok pedig habbá török a sziklákon.
Eredetileg halászok és földművesek ösvénye volt, amelyet a XIX. század első évtizedeitől használtak, hogy eljussanak a csónakjaikhoz és a tengerparti földjeikhez. 1862-ben Gaetano Gropallo márki, aki megvásárolta a tornyot, megépíttette az igazi sétányt.
Eleinte két részre szakadt, mert középen egy magánvilla telke feküdt. A második szakasz, Capolungóig, 1872-ben készült el. 1959 óta autók elől lezárták, és csak gyalogosan járható.
Neve többször is változott: eredetileg a Piemonti Hercegnő nevét viselte, 1944-ben Decima Flottiglia MAS lett, 1945-ben pedig a város Anita Garibaldiról nevezte el. Több filmben is feltűnik, például Nanni Moretti A vízilabdázó (Palombella rossa) című alkotásában.